Trump összetörte az ukrán NATO-álmokat – Mandiner Harctér
Donald Trump beiktatásához közeledve már Zelenszkij is tárgyalna a fegyverszünetről, de feltételekkel. Az ukrán elnök NATO-tagságot szeretne, de erről Trump hallani sem akar.
Addig, míg nemzeti hősként temetnek el minden palesztin késelőt, míg szüleik büszkék lesznek gyilkosságért, merényletért börtönben ülő fiaikra, míg az arab-muszlim országok vezetői fel nem emelik szavukat a mindennapi terror ellen, ennek az erőszakspirálnak biztos, hogy nem lesz vége.
„A palesztin fiatalok reményvesztettsége az egyre inkább állandósuló erőszak, a késes, parittyás, köves, lőfegyveres támadások okozója, állítják egyik oldalon. Csakhogy ezek a reményvesztett fiatalok olyan zsidó fiatalokra támadnak és oltják ki életüket, akik ugyancsak nem jókedvükben ücsörögnek az ellenőrzőpontokon, a különböző védett színhelyeken. Minden bizonnyal a sokéves, életveszélyes katonai szolgálat helyett ők is inkább a tengerparton töltenék idejüket.
Tojás nélkül nincs tyúk és tyúk nélkül sincs tojás. És addig, míg nemzeti hősként temetnek el minden palesztin késelőt, míg szüleik büszkék lesznek gyilkosságért, merényletért börtönben ülő fiaikra, míg az arab-muszlim országok vezetői fel nem emelik szavukat a mindennapi terror ellen (mint teszik azt a nyugati államok az izraeli telepbővítések ellen), ennek az erőszakspirálnak biztos, hogy nem lesz vége. És az önálló Palesztina is álom marad. Nemcsak a háborúhoz, a békéhez is két fél kell.”